“Te is megütöttél”
Dermedve feküdtem az ágyon, a kezeim görcsösen kapaszkodtak a paplanba. Felém hajolt és az a tekintet örökre belevésődött az elmémbe. Belém rúgott. Hát megtette. Idáig jutottunk. Hatalmasat csalódtam, de nem benne, hanem magamban, amiért hagytam elfajulni a dolgokat. Amiért nem vettem észre időben a jeleket. De talán még nem késő. Olyan szépen indult a reggel…. Tovább »
